Problémák és a vágy arra, hogy megoldjuk őket, az életünk számos pontján jelen vannak, és nem csak az üzleti környezetben van rá szükségünk. Emberi kapcsolatokban ugyanúgy adódhatnak megoldandó helyzetek, mint egy hatékonysági vagy egészségünket érintő kérdésben. Hogyan szembesülünk a problémával, mennyire racionalizáljuk és követünk algoritmusokat a megoldáshoz, illetve milyen mértékű benne az érzelmi, lelki működésünk?

Mi a probléma? A hétköznapi szóhasználatban a „probléma” vagy „problémamegoldás” kifejezéseket a tudomány egzaktságától eltérően is használjuk. Míg a tudományos megközelítés azt tartja problémának, amire először nem tudjuk a megoldást, és a problémamegoldás az a folyamat, amikor kitaláljuk a megoldás irányát, lépéseit, addig a hétköznapi életben gyakran problémaként címkézünk fel olyan kihívásokat is, amelyek gyakorlatilag feladatok, hiszen pontosan látjuk a megoldás módját. A megoldás valószínűleg nem tűnik egyszerűnek, és ennek több oka is lehet. Feltételezhetően nagy rajtunk az időnyomás, esetleg nem látjuk még pontosan, milyen erőforrásokat tudunk majd mozgósítani, vagy lelkileg visel meg minket a feladat elvégzése. Ezek miatt a terhek miatt problémaként nevezzük azt a helyzetet, aminek a megoldási módja nem igényli azt, hogy új utakat, új megoldásokat találjunk.

Próba – szerencse: Thorndike amerikai pszichológus a tanulás folyamatát kutatta az 1900-as években.  Állatkísérletekben figyelte meg, hogy a problémamegoldás hogyan történik próba-szerencse alapú tanulással, illetve a különféle hatások hogyan befolyásolják a motiváltságot. Éhes macskákat tett zárt ketrecekbe, ahonnan a kijutás egy – a ketrec belsejében lévő – retesz lenyomásával vált lehetővé. A ketrecen kívülre egy halat helyeztek el. A macska kezdetben a rácson át kinyújtotta a mancsát és úgy akarta megszerezni az ennivalót. Többszöri próbálgatás során véletlenül rácsapott a reteszre és ki tudott sétálni, sikerült ennie. A próbálgatások során egyre többször lett sikeres, egyre hamarabb jutott ki. Thorndike következtetése a kísérlet alapján az volt, hogy a problémamegoldó tanulást a motiváció irányítja. Annak ellenére, hogy elmélete számos kritikát kapott, és többen úgy vélik, hogy az emberi viselkedésre vetíteni ezeket a reakciókat tévút, azt feltétlenül leszögezhetjük, hogy a pozitív megerősítés és egy vágyott cél kitűzése minket embereket is ösztönöz.

A pszichológiai megközelítések kezdetei: A kognitív pszichológia az 1980-as évek második felében kezdett el intenzívebben foglalkozni a problémamegoldással. Sternberg, Hayes, majd az ő kutatásaikra alapozva Bransford és Stein a problémamegoldást egy körkörös folyamatként írták le. A probléma felismerése az első lépés az ő álláspontjuk szerint.  A pontos meghatározás után kialakítjuk a megoldási stratégiát, ehhez összegyűjtjük a meglévő ismereteinket és mozgósítjuk a szükséges erőforrásokat. A megoldás folyamatát monitorozzuk és ha szükségesnek látjuk, változtatunk az irányokon. Zárásként értékeljük a megoldás minőségét és ha kell, újraindítjuk a folyamatot.

Tanulási folyamat: A problémamegoldásra érdemes tanulási folyamatként tekinteni. Ha lelkileg így hangolódunk rá, akkor kevésbé érezzük a külső nyomást és a belső feszültséget. Problémamegoldási nézőpontból is fontos, hogy kilépjünk a komfortzónából, bekerüljünk a tanulási térbe, de ne érjük el a pánikzónát. A pánikzóna elkerülését az is segíti, ha a környezetünk (céges közegben kollégák és felettesek) elfogadják, hogy problémamegoldási módban működünk éppen, és ebben az esetben elfogadható a hibázás is. A szervezetben lévő problémák megoldására (természetesen nem csak azokra) nagyszerű lehetőség a csoportos forma, már csak azért is, mert gyakran a problémát magát is eltérő módon látják a szervezet tagjai. Peter Senge, napjaink jelentős hatású szervezet és képzés fejlesztőjének megfogalmazása szerint a közös „tanulás lényege maga a kapcsolat. Emberi kapcsolatainkon keresztül vagyunk képesek világunk valódi megértésére.”

Milyen elakadások nehezítik a problémamegoldás folyamatát? A problémamegoldás során nagy jelentősége van annak, hogy pontosan és részletesen megismerjük a kiinduló helyzetet. Minél több puzzle darab áll össze bennünk, annál jobbak az esélyeink arra, hogy nem tévúton indulunk el a megoldás felé. Megfelelő tényszerű információk hiányában elménk hajlamos feltételezéseket gyártani, amelyek eltéríthetnek a megfelelő iránytól. Amikor túl sok vakfolt vetül a probléma folyamatára, mert csak a minket érzelmileg leginkább megérintő szeletre fókuszálunk és nem a teljes képet nézzük, szintén tévúton indulhatunk el. Az információk gyűjtésénél igyekezzünk figyelmen kívül hagyni a „szerintem…” „én ezt így tudom…”  mondatokat, hagyatkozzunk azokra az adatokra, amelyek tényekkel vannak alátámasztva. A gondolkodásunk, szemléletmódunk is támogatja vagy nehezíti a problémák megoldását. Carol Dweck, kutatásai során kétféle gondolkodásmódot írt le: a rögzült és fejlődő szemléletmódot. Azok az emberek, akik döntően rögzült szemléletmóddal tekintenek önmagukra, úgy gondolják, hogy az alapvető képességeik adottak és nem is változtathatóak. A fejlődő szemléletmóddal gondolkodók a képességeik fejleszthetőségében hisznek. A fejlődő szemléletmódúak a problémára is úgy tekintenek, mint egy lehetőségre, ami a változáshoz vezet.

A problémamegoldás nem futószalagszerű rutin, hanem kreatív energiák lehetőleg csoportos találkozása. Ehhez időt kell biztosítani a munkahelyen is, akkor tudjuk azt megfelelően értelmezni és akkor jön létre új tartalmakat teremtő megoldás.