– Mit tanulhat a karbantartás a COVID19 helyzetből? –
Gépészként nagyon sokszor fedezek fel párhuzamot, gépeink, berendezéseink működési elve és a természet alkotta rendszerek, különösen az emberi szervezet működése között. Talán a napjaink eseményeinek megfeleltethető párhuzam is ott van valahol a szemünk előtt, és elképzelhető, hogy a megoldást is elleshetjük a természettől.
Amikor az emberi szervezet megfertőződik egy vírussal, majd legyőzi azt, erősebbé válik, mint előtte volt. Erősebbé, mert amíg küzdött a vírussal, megtanulta felismerni, és elpusztítani a kórokozót, vagyis kiépítette védekezési mechanizmusát az adott vírus ellen.
Közismert, hogy számos embertársunk nagyobb veszélynek van kitéve, mint pl. az idősek, a cukorbetegek, a szívbetegek, vagy akiknek valamiért legyengült az immunrendszerük. Talán nincs ez másként a műszaki szervezetek “immunitása” – azaz hatékonysága – és a kialakult helyzet okozta nehézségek kapcsán sem. Most mutatkozik meg igazán, ha gond van a karbantartási szervezetben!
Mit tanulhat a karbantartás ebből? Véleményünk szerint első sorban azt, hogy homokba dugni a fejünket, kivárni a gépleállást rossz taktika, cselekedni kell!
Azonnal! Egyértelműen arra kell törekedni, hogy minél előbb beazonosítsuk az új szituációban a problémákat és megkeressük azok gyökerét, vagyis képesek legyünk lokalizálni, mik a gondok a szervezetünkben. Ez nem megy mindig egyszerűen, hiszen sok esetben a napi problémák, súrlódások és megszokott beidegződések eltakarják szemünk elől a baj igazi okait.
Csakhogy míg a COVID19 ellen jelenleg nincs orvosság,
A KARBANTARTÁS PROBLÉMÁIRA IGENIS VAN!
–
–
Hívjon minket, hogy gyorsabban lendüljön át a szorongatott helyzeten!
- Online karbantartás felmérés:
– rapid felmérés, főbb problémák beazonosítása, gyors javaslatadás. - Telefonos “karbantartás szervezési segélyszolgálat”:
– beszélgessen problémáiról kötetlenül egy szakértővel. - Hogyan reagálnak más hazai vállalatok műszaki szervezetei? :
– hazai körkép a kialakult helyzetről és az arra adott válaszokról. - Lendületbe hozzuk:
– ha csak egy kis erőt merítene, hogy merre tovább a karantén után.